2 évvel ezelőtt elkezdtem írni egy blogot ami kibaszottul bejött. A blogom sikere egy felépített és működő rendszer, ami megoldást kínál nők ezreinek problémájára, ami mimás lehetne mint a harc a kilóik és önmagukkal szemben. 2 év alatt több mint 1 millió 74 ezer egyedi látogató, 9 millió oldalletöltés, és több pénzt keresek vele egy héten mint a régi melóhelyemen 1 hónap alatt pedig ott sem minimál bérre voltam bejelentve. Megismerkedtem rengeteg emberrel, személyesen foglalkoztam politikusokkal, multi cégek vezető beosztású embereivel, diplomatákkal, államtitkárokkal, alvilági emberekkel, ügyvédekkel, megtört és elhanyagolt feleségekkel, az idejükkel és pénzükkel kezdeni nem tudó üzletasszonyokkal, és a fatertól mindent megkapó tinilányokkal. Széles a skála és persze mindenki mást akart, de egy valami összekötötte őket, és ez nem volt más mint a pénz, amivel mindent elérnek, mindent megkapnak, és köztük megkaptak engem is.
Az évek során több mint 300-an fordultak meg nálam, és a többségük nő volt. Tudom a gondolataikat, tudok a fájdalmukról, az őrlődésükről, a komplexusaikról, és tudom, hogy mennyire nehéz nőnek lenni a mai világban, és ezt a nők többsége magát a női mivoltukat mennyire nehezen élik meg. Ezek a nők megnyíltak nekem és mindent elmondtak. Hozzám jártak edzeni, de az edzések nem csak a mozgásról szóltak, sőt legtöbbször nem is ezt igényelték tőlem. Nem a szexről van szó, hanem arról amire a nőknek valóban szükségük van. Hogy valaki meghallgassa őket, elmondhassák azokat a legmélyebben bennük lévő problémákat egy férfinak, amit legtöbbször még a kapcsolatukban sem mondanak el, mert nálunk legtöbbször nem állt fent a férfi női viszonyulás. Persze voltak akik próbálkoztak, voltak akik sikeresen próbálkoztak, de olyanok is voltak akik kurvára nem érdekeltek, de egy program velem mindig többről szólt mint edzések és 45 perc. Olyan sztorijaim vannak amiket előtte elképzelni sem tudtam volna, a női világ és a vele járó összes megpróbáltatások olyan mélységében tárultak fel előttem és olyan szinten láttam bele a női élet rejtelmeibe, amit előtte elképzelni sem tudtam volna. Mindannyian élünk egy kirakat világot, ahol kibaszottul jónak és tisztességesnek láttatja magát mindenki, de a felszín alatt azért kurvára máshogy mennek a dolgok. Mindig a magukat tisztességesnek mutató lányok a legnagyobb cefre ribancok, és abban is biztos lehet mindenki, hogy a minta feleségek képében tetszelgő nőket intézik legjobban titokban a munkahelyeken ebédszünetben, vagy ahol éppen alkalmuk nyílik rá. Ha egy nő mutat valamit, akkor annak az ellenkezője igaz, mert a nők képtelenek maszkok nélkül élni az életüket.
Közben persze a tömegvonzás hatására mára több ezer tagja lett a közösségnek, akiknek mondjuk minimum a felét legszívesebben elküldeném a büdös faszba, mert a legtöbbjükről konkrétan azt sem hiszem el látva az értelmi és felfogó képességüket, hogy a seggüket normálisan ki tudják törölni, akik minimálisan sem képesek az önálló gondolkodásra, akik soha de soha nem lesznek képesek egy minőségi életet élni, mert legbelül mindvégig megmaradnak annak az életre tökéletesen alkalmatlan senkiknek, akik akkor voltak, amikor megtalálták azt amiről úgy érezték anno, hogy na most, majd én és az oldalam segít nekik kimászni az életüknek nevezett emésztő gödrükből. Már az oldal előtt is utáltam az embereket, azóta meg aztán pláne így van, mert szembesültem vele mennyire jelentéktelen és felesleges az emberek életének a 80%-a.
Ez a blog az én történetem, ez a blog nem az a blog, ez a blog a meg nem irt könyvem, a hely ahova menekülök, mert amit létrehoztam már túl nagy lett ahhoz, hogy beleírjam magam. Már túl sok ott az agyatlan picsa meg az okoskodó retardált kretén, már túl sok ott minden. Régen szerettem azt az oldalt, de ma már csak a munkám, ahol ugyan nincs fölöttem senki és én döntök mindenről, de ott már nem csak rólam szól a történet. 8-an dolgoznak alám és vannak köztük olyanok is, akik a megélhetésüket remélik az oldaltól, és minden bizonnyal meg is kapják azt. Én irányítok mindent, de már nem rólam szol a történet. Hát most itt újra írom a sorokat és rólam lesz szó és azokról, amiket ott már nem irhatok le.
Kell egy hely ahol csak én vagyok, kell egy hely ahol nem hányom le magam a bejegyzések írása közben, mert nem úgy írom le a sorokat ahogy én azt valójában gondolom.
Csak úgy a mindennapokról…
