Ezt a blogolás dolgot egy kapcsolathoz tudnám leginkább hasonlítani. Minden kapcsolatban egy bizonyos idő után előjönnek a problémák, a megszokás, a monotonitás, a másikra ráunás, vagy éppen a váltás gondolata, amikor a kapcsolat léte, és jövőjébe vetett hitünk kérdőjeleződik meg. Persze legtöbben beleesnek abba a hibába, hogy a szép és dicső múlttal a fejükben élik úgy a jelenüket, hogy közben a múltban megélt boldog emlékképekbe kapaszkodnak mert egyszerűen nem képesek beismerni, hogy valami megváltozott, és azt a régi érzést már nem lehet visszahozni mert megváltoztunk, már megváltoztak a körülmények, az életünk, és a gondolataink is már egy teljesen másik stációjában tartanak.
Ez az a pont amikor értékelnünk kell a múltat, ideológia gyártás nélkül és illúzió mentesen értékelni a jelent, valamint elgondolkozni a jövőn és azon, hogy a következő pár évet kivel, hogyan, és milyen keretek között képzeljük el. Két dolgot tehetünk. Elengedjük a másikat, beismerve hogy már réges-régen egy illúziót kergetünk, vagy gesztusokat teszünk a másik felé, ezzel bizonyítván, hogy ez a kapocs kettőnk között fontos számunkra, és nem akarjuk, hogy vége legyen. A baj ezzel csak annyi, hogy nincs már miben hinnem és ráuntam a tájra. Egy régi nagy szerelem ért véget bennem, és szelídült szimpla szimpátiává, és nem tudom, hogy miként döntsek, hogyan tovább. Találok-e még egy olyan társat az életben mint a mostani, ki tudok-e teljesedni és kaphatok-e minimum annyi pluszt és élet löketet, mint amennyit ez a mostani kapcsolat adott, amennyit neki köszönhetek…
Sokat gondolkoztam ezen a kapcsolaton. Alaposan átgondoltam az elmúlt időszakot, a legszebb első randiktól kezdve, a boldog együttélésen át egészen a mostani kérdőjelekig, amik végül ehhez a bejegyzéshez vezettek. Egy kapcsolat a kölcsönösségről szól, és ahogyan anyám mondaná, annak a társnak a megtalálásáról, aki motivál, átsegít, és támogat minket a legnehezebb időszakokon, de ami ennél is fontosabb, a jóban rosszban elv alapján nemcsak akkor ott lenni amikor minden jól megy, majd az első szarnál kiugrani. Egy oda vissza dolog ez a kölcsönösség, ahol mindkét fél köszönhet a másiknak, így húzva felfelé a másikat, inspirálva egymást, egy sikeres és harmonikus élet felé. Mit köszönhet nekem a másik fél, és mit köszönhetek neki én. Ha a kölcsönösség megszűnik, és ezen nem változtatunk akkor onnantól kezdve már csak idő kérdése, hogy mikor lesz vége.
És ez itt a lényeg. Hogy akarok-e változtatni, vagy sem, mert hogy tudnék az nem kérdés. Mérlegre kell tenni, hogy mennyire fontos nekünk ez a kapcsolat és hogy megtesszük-e azokat a lépéseket amiket meg kell tennünk mert számít a másik és az ő jelenléte. Időről időre bizonyítanunk kell mert eljön ez a pont. A múltra, a jövőre, vagy a faszom se tudja mire való tekintettel...
